Intézményünk története

„Szent Ferenc sebeinek ünnepén a Krisztus sebeit viselő kisgyermekek Otthonát szeretettel áldottam meg, hogy valamennyien:nevelők és neveltek Krisztus derűjéről tegyenek tanúbizonyságot.” – -Lékai László bíboros (1982)

1982 szeptemberében a fent olvasható szavak tulajdonosának, Lékai László bíborosnak segítségével megkezdte működését a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Vak Gyermekek Szent Anna Otthona, mely látássérült és mozgás-,  vagy hallássérült gyermekek nevelését, oktatását tűzte ki céljául, ekkor még a Batthyány téren. Az intézmény megálmodója, létrehozója Fehér Anna, gyógypedagógus, aki haláláig volt az otthon igazgatója.
Kezdetben az otthon mindössze 10 bentlakó és 5 bejáró gyermek befogadására elegendő hellyel rendelkezett. Miután megannyi bővítésre irányuló kísérlet meghiúsult, 1989 nyarán a Fővárosi Tanács használatba adta az akkor már nyolc éve üresen álló svábhegyi épületet, mely jelenleg is az otthon működési helye. Ezután számtalan –javarészt a hívők által összegyűjtött- adománynak köszönhetően sikerült felújítani és berendezni az intézményt, ami mindennek köszönhetően már 20 bentlakó és 15 bejáró tanulónak tudott helyet biztosítani.
1991-ben Magyarországon az egyház lehetőséget kapott az alapfokú oktatásba való bekapcsolódásba, így a Szent Anna Gyermekotthon jogutódjaként a Vakok Batthyány László Gyermekotthona már óvodai és iskolai oktatási feladatokat is ellátott, melyek jelenleg a Makovecz Imre által tervezett épületben működnek.
Amikor az otthon első lakói betöltötték a 18. életévüket, problémássá vált az elhelyezésük, és felmerült a felnőtteknek szánt épület létrehozásának gondolata. Mindezt 15 évi próbálkozás után végül a Miniszteri Hivatal közvetítésével, az azerbajdzsáni Heydar Aliyev Alapítvány vitte sikerhez, akik egy nagyobb támogatással segítették az építkezés beindítását, a kormány mellett. 2015-ben elkészült a Kendik Géza által tervezett, felnőttek utógondozására szánt új épület is, melyben a 30 fiatal felnőtt lakó foglalkoztatásához szükséges műhely is helyet kapott. Az intézmény napjainkban állami támogatással működő, speciális feladatokat ellátó római katolikus óvoda, általános iskola és gyermekotthon, látássérült vagy halmozottan fogyatékos személyek részére.
Az otthon lakóinak iskolai oktatása három tagozaton: normál, tanulásban akadályozottak és értelmileg akadályozottak tagozatán zajlik, melyet a tiflopedagógusok mellett szomatopetagógus, gyógytornászok, szaktanárok és pszichológusok is támogatnak. A tantermek mellett az oktatás a gazdagon felszerelt tornateremben és uszodában, a szabadidő eltöltése pedig a játszótéren valamint a biztonságosan tervezett tágas teraszon zajlik. Az épület akadálymentes.

A Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona , Óvodája és Általános Iskolája mára már országos hatókörben látja el a halmozott fogyatékossággal élő, valamint az állami gondoskodásban élő látássérült gyermekeket, tanulókat.